A tervezettek szerint pénteken délután fél 5 körül útnak indultunk, és esős, borongós időben körülbelül három órányi autózás után, már sötétben megérkeztünk Kőszegre. A Vár-Lak nevű szálláshelyen szálltunk meg, ami tulajdonképpen egy szép lakás a várfal tövében, zárt parkolóhellyel. Ki sem pakoltunk, elindultunk vacsorázási lehetőséget keresni, hogy a másnapi kihíváshoz szükséges energiabevitelről gondoskodjunk. A pár percnyi távolságra lévő főtéren az Ibrahim étterembe ültünk be, ahol nagyon finomat ettünk-ittunk, majd "hazamentünk" pihenni.
Nem szoktam lakkozni a körmömet, ez látszik...
Szombaton reggel a tervezetthez képest kissé nyugodt és hosszas kávézgatás és pakolgatás, ja meg körömlakkozás után indultunk el Írott-kő irányába Ausztrián keresztül a GPS útmutatásaira hagyatkozva, ami mint utóbb kiderült elég nagy hiba volt, ugyanis nagyjából 10 kilométert erdei földutakon tettünk meg olyan helyen, ahol szó szerint a madár sem jár, majd amikor megérkeztünk a legközelebbi autóval elérhető pontra, csodálkozva láttuk a párszáz méterrel alattunk futó aszfaltozott autóutat, amin aztán délután vissza is tértünk a helyszínre. Kalandos és tanulságos szívás volt, amit felesleges tovább részletezni, így is elég hosszú beszámoló elé nézek...
Az időjárás borzalmas volt ott fent, közel 900 méteres magasságban. Fújt a szél, igazi csontig hatoló hideg volt, ami elég sokat rontott a "nagy útnakindulás" emelkedettnek tervezett élményén. Sem körülnézni, sem fotózni nem volt jó, pedig hát igazán kivételes helyzet volt, nem minden nap áll az ember az Országos Kéktúra első lépése előtt hajszálpontosan két ország határán. A csúcson álló Árpád-kilátó hangulatos (lett volna), a kilátás gyönyörű (lett volna), és az épületben lévő kiállítás érdekes (lett volna), de nekünk most a didergős, rezignált, kötelességszerű végigjárás jutott.
Egyébként is hiányérzetem volt, hogy nem gyalogosan másztuk meg a hegyet, csak úgy egyszerűen itt termettünk...
Az Írott-kő (Geschriebenstein) csúcsa (884 m)
Árpád-kilátó
Az Ausztria és Magyarország határát jelző kő a kilátó falai között
Az erdő felé tovább haladva megpillantottuk a pecsételőhelyekre nemrégiben kihelyzett, most már számunkra is ismert fa esővédő "kunyhót", ahol elővettük füzeteinket, és miközben a süvítő szél tépte a túrafüzeteink lapjait, végre lenyomódtak az első pecsétek.
Pecsételés az Írott-kõn
Aztán Zoli elővette az ez alkalomra készült kék sávos gyűrűinket, felhúztuk jéggé fagyott ujjainkra, fotóztunk, nézelődtünk, fáztunk, aztán pontban 10 órakor ELINDULTUNK!
Kék sávos titángyűrű by Zsendovics Gergõ (www.zsendovics.com)
Merre menjünk?
Miután a Dunántúl legmagasabb pontjáról indultunk, sokáig lefelé vezetett az utunk. A mozgásnak és a csökkenő tengerszint feletti magasságnak köszönhetően egyre nőtt a komfortérzetünk, az erdőben szerencsére a széllökéseket sem lehetett érezni. Elhaladtunk a Hörmann-forrás mellett, ahol éppen egy szervezett teljesítménytúra ellenőrző pontja volt, majd a Stájerházak mellett. Innen hosszasan aszfaltos, emelkedős erdei úton vezetett utunk, amelyen egyszercsak megpillantottunk egy szép szalamandrát, aki gyanúsan nem akart elmenekülni, ahogy közeledtünk felé. Szegény, nem élt már.
Soha nem láttam még élőben szalamandrát, és sajnos most sem... :-(
Nemsokára újra erdős részre értünk, és elértük a Vörös-keresztet, amit a határra vezető legrövidebb gyalogút mellé állítottak fel annak idején.
Vörös-kereszt
Innen változatos erdei úton haladtunk, majd úgy belemélyültünk egy értelmetlen vitába, hogy egy kereszteződésben az egyenesen menő úton felfestett zöld jelzést messziről mindketten kéknek néztük, és rossz irányba haladtunk tovább. Ez még önmagában nem lett volna baj, de amikor rájöttünk a tévedésre, mert már csak zöld jelzéseket láttunk, akkor visszafordultunk, de az ominózus kereszteződésben megtévesztett az Írottkő feliratú tábla, ezért nem ebbe az irényba, hanem a másik, visszafelé menő ágon indultunk el, ami csak akkor vált számunkra világossá, amikor újra a Vörös-keresztnél találtuk magunkat. Kedves idős kirándulók segítettek nekünk kibogozni a helyzetet, könnyedén visszatértünk a kék útra, de közel 3 kilométeres többlettávra tettünk így szert.
A kitérő után nem sokkal az Óház nevű helyhez érkeztünk, felmentünk a kilátóba, ahonnan már kissé barátságosabb időjárási körülmények között megnéztük a csodálatos körpanorámát.
Óház
Igaz, hogy méltatlankodtunk a nem ideális időjárás miatt, de összességében nagyon hálásak voltunk, hogy az előrejelzésekkel szemben mégsem esett az eső, sőt délutánra a nap is kisütött!
Hamarosan elértük a második pecsételőhelyet, a Hétvezér-forrást (másnéven Hétforrás), amire a leírásokat olvasva már nagyon kíváncsi voltam. Azt sajnos csak utólag olvastuk, hogy ha minden kifolyóból ittunk volna, és kívántunk volna valamit, az teljesült volna....
Hétvezér-forrás
Egyre közelebb kerültünk Kőszeghez. Útközben a Pintér-tetőt másztuk meg, megismertük a Mária-út kis "kilométerköveit", amelyeken a turista- és zarándok-információk mellett magyar, német, és angol nyelvű idézeteket is lehet olvasgatni a Szentírásból. Némelyik nagyon illik a helyzethez a vallástól függetlenül is, nekem például az alábbi nagyon tetszett.
"...mutasd meg nekem útjaidat, taníts meg ösvényeidre!..."
Tettünk egy kis kitérőt a Trianon-kereszthez is, majd a Kálvária felől befutottunk Kőszegre.
Trianon-kereszt
Kálvária-kápolna, Kőszeg
A lakott területre érve egy nemrég megnyílt, de sajnos épp zárva lévő látványosságot, a Szentkoronát őrző bunkert pillantottuk meg és fotóztuk le, majd a csendes kisvárosi utcákon elérkeztünk a belvárosba, a Jurisics-vár és a Hősök kapuja alá.
Itt rejtegették a magyar koronát
Kőszeg belvárosában
Mivel ekkor már 17-18 kilométernél jártunk, és már javában elmúlt ebédidő, a főtéren ettünk egy gyrost, illetve falafelt, a díszes ivókútból megtöltöttük kulacsainkat, majd a kék jelzéseket figyelve haladtunk tovább a kisváros utcáin keresve a vasútállomást, ami a következő pecsételőpont lett volna. Igen ám, de miután elhagytuk a Kőszeg táblát, és a szántóföldek közeledtek, elő kellett vennünk a füzetet, és rá kellett döbbennünk, hogy a vasútállomás nem a kékkel jelzett út mentén van, hanem nyilván abból indultak ki az útvonal kiötlői, hogy a bakancsos turista úgyis vonattal érkezik a városba, vagy úgy távozik túrája végeztével. Nagy egyetértésben továbbhaladtunk, hogy majd este elmegyünk a pecsétért, és ez így is lett.
Kőszeg és Tömörd között már mindkettőnk számára egyértelművé vált, hogy az optimista 50 kilométeres első napi tervek nem lesznek megvalósíthatók. Fáradtunk, nem is indultunk el korán, felesleges kitérőt is tettünk, reális és logikus volt a B-terv, ami valójában a legelső, a túrafüzetbe ceruzával bejegyzett elgondolásom is volt, amikor még csak egyedül nézegettem a lehetőségeket, azaz, hogy Tömördön kiszállunk. Az út fenyőerdők és magaslesek között nyílegyenesen haladt. Nem volt semmi látnivaló, mégis szép és látványos emlékként maradt meg. Csendes és békés volt minden.
Kőszeg és Tömörd között
Tömörd határában kis kitérővel megnéztük a barokk Szent Ilona szobrot, amiről Zoli szép képet tudott készíteni, az enyém viszont homályos, de érdekes, jelenéses lett.
Szent Ilona szobra Tömörd közelében
Negyed 5 körül érkeztünk meg a mindössze 280 lelket számláló kis faluban lévő pecsételőhelyre, majd felhívtuk Agg Zolit, aki kicsit későbbre várta a hívásunkat. Türelmes várakozásunkat valami vendéglátóhelyen kívántuk eltölteni a hidegre való tekintettel, de ahogy egy tősgyökeres tömördi bácsitól megtudtuk, sajnos nincs a faluban kocsma. Kocsma helyett részünk lehetett viszont egy szociológiai tanulmánnyal felérő beszélgetésben az 53 éves "bácsival", akinek dióhéjban elmondott életútjából a falusi lét, a rendszerváltás, az alkoholizmus, a betegség és a magány minden fájdalma és derűje elénk ömlött 30-40 perc alatt. Zoli le is fotóztatta magát Ferivel, a pörzsölőt lóbáló, táskájában 4-5 éles kést hurcoló böllérrel, de ezt a képet nem teszem fel ide. Élmény volt, megérintett...
Miután elbúcsúztunk, egy telefonfülkébe húzódtunk be, mert már borzasztóan fáztunk. Erről viszont sajnos nem készült fotó, pedig az vicces lenne. Agg Zoli visszafuvarozott minket Ausztriába, a GPS-nek köszönhetően 200 méterre megközelítettük az autót, a hegyoldalon felmásztunk érte, majd kikecmeregtünk a burgenlandi rengetegből, visszatértünk magyar földre, pecsételtünk a kőszegi vasútállomáson, megfürödtünk, elmentünk vacsorázni, pizzázás közben megterveztük a másnapi programot, aztán hazamentünk és nagyon mély álomba szenderültünk.
Itiner szerint 29,5 km, 307 m szint, valójában 34 km, 402 m szint, 5 óra 42 perc.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése